Nem is tudom, hol kezdjem. Egy kicsit hosszabb beszámoló lesz ez a mostani, mivel az alábbi kétnapos peca után rengeteg érzés és gondolat kering bennem. Aki végigolvassa, remélem, megérti.
Elsősorban azzal kezdeném, hogy mennyire szerencsésnek érzem magam.
Ez a víz nem egy paylake, hanem egy közel 100 éves tó, ami egykor patak volt, majd tóvá duzzadt. Egy csodás kis víz lett belőle, nekem pedig a nyugalom igazi szigete.
Ausztriában dolgozom délutános műszakban – ezt csak azért említem meg, mert a pecát megelőző 5 napban minden délelőttömet a tóparton töltöttem.
Figyeltem a vizet, a halakat, és egyszerűen csak élveztem a víz közelségét. Három napon át elő is etettem két olyan helyet, amiket én jónak ítéltem – és mint később kiderült, a halak is. Hozzátenném: az etetést és a horgászatot egybevéve kevesebb mint 5 kg bojlival hoztam le az egészet.
A kettősség, amiről az elején beszéltem, a halak jöttek szépen sorban, egy sem volt 12 kiló alatt.
Mégis elkenődtem egy kicsit, mert a célom a 20 feletti ponty volt, ami most sajnos nem jött össze. De... és itt jött a fordulópont! Gyönyörű halakat fogtam, és most, két nappal a horgászat után, hogy leülepedtek az élmények, igenis nagyon boldog vagyok.
A második napon beült mellém két helyi horgász. Ez meglepett, mert az elmúlt 3 hónapban egyetlen horgászt sem láttam itt. Remek viszonyítási alap volt ez a nap, és a boldogságom egyik fő oka is erre vezethető vissza. Vasárnap fogtam a legszebb halamat, amit ők is láttak, így rögtön jöttek a kérdések: Hogyan? Mivel? Milyen íz? Mekkora?
Nálam csupán egyetlen vödör Nutty bojli volt, így nem kellett sokat magyarázkodnom. Aztán jött a jól ismert jelenség. Az egyik kolléga mint valami szent grált vett elő egy táskát, ami legalább 20-féle bojlit, horogcsalit, pop-upot és waftert rejtett. És elkezdődött az, amit sokan csinálnak: 4 bot bent, egyik a másik után, ilyen csali, olyan hóember, folyamatos óránkénti (vagy még sűrűbb) újradobásokkal.
Én mindeközben nyugodtan ültem a Nuttyval, és tudtam, hogy minden rendben lesz. És így is lett. Tudtam, hogy a csalim a lehető legjobb, a kiválasztott hely tökéletes, az előke egyszerű, de nagyszerű – nekem már csak várnom kellett. A halak jöttek is szépen egymás után. Nem pörgős tempóban, de én ennek örültem a legjobban, mert nem szeretem a kapkodást. A sporik közben szó szerint izzadtak mellettem, és átkozták a tavat, mert a dévérek meg a kis pontyok folyamatosan húzták a csalijaikat.
Ez egy fantasztikus lecke volt. Újra bebizonyosodott, hogy István bojliai igenis szelektívek, a Workshop rendkívül hasznos, a nyugalom és a céltudatosság pedig mindig meghozza a gyümölcsét!
Talán ez volt az első olyan pecám, ahova úgy érkeztem meg, hogy teljesen nyugodt, céltudatos és elszánt voltam, mert tudtam, van működő taktikám. A jó csali a jó helyen, alapos előkészülettel. Mi baj lehetne? Semmi!
Csodás halakat tarthattam a kezemben. Még egyszer kiemelném, ez nem egy agyontelepített paylake, hanem egy természetes víz, amit nem horgásznak szét, csak hagyják élni, a helyiek pedig legfeljebb vízbicikliznek rajta néha.
A végére pedig még egy gondolat... Nem tudom, olvasod-e, de bízom benne:
Köszönöm, István!
Üdvözlettel,
Tóth Tamás
Csalik
Horgászfelszerelések
