A tavalyi évben rengeteg dolog megváltozott, mely eseményekről szerintem István írt és beszélt is már eleget, ám számomra mégis sok minden változatlan maradt. Paradox egy helyzet, elismerem, de valóban így történt, mert, bár egy darabig az egész elég homályos volt, én és még jó pár barátom-ismerősöm mindvégig éreztük, tán’ legbelül tudtuk is, hogy bizony minden rendben lesz, hovatovább, jobb lesz, mint volt!

Megannyi ember írt rám ez idő alatt, kérdésekkel bombáztak, melyekre még én sem tudhattam akkor biztos választ adni, de egyvalamit mindenkinek változatlanul, őszintén elmondhattam már akkor is: engem nem egy márka segített, s nem az adta a lehetőségeket sem, mint például, hogy eljuthassak Olaszországba horgászni, és bizony nem egy márka adott tanácsokat, valamint nem egy márka végett köthettem új barátságokat sem. Ezt a sok élményt, tapasztalást és fejlődést mind Istvánéknak köszönhetem, neki és azoknak, akik már akkor is segítették és most is ezt teszik, akár a munkájában, akár magánéletében. Mindezek mellett azért voltak Istvánnak olyan megnyilvánulásai-posztjai is az évek alatt, melyekkel én sem értettem teljesen egyet vagy nem láttam őket indokoltnak, de tudjátok, azzal táncolunk, akivel a bálba mentünk… :)

Ezen káosz idején Pista végül személyesen is meglátogatott, hogy beszélgessünk a kialakult helyzetről, melynek kimondottan örültem, s végül úgy alakult, hogy a 2024-es horgászszezont már az Aim Angling csapattagjaként kezdhettem meg, mely felkérés jókora meglepetésként, s egyben hatalmas megtiszteltetésként is ért, ám emellett később kisebb stresszfaktorrá alakult. Bár, már évek óta ismerem Pistát és a többieket, pár hét elteltével tudatosult bennem, hogy eztán’ már nem, mint ügyfél vagy V.I.P ügyfél megyek el horgászni és személy szerint úgy gondolom, hogy egy csapattagnak már jóval nagyobb felelősség nyomja a vállát, hiszen mi nem csupán egy márkát reprezentálunk, hanem az ügyfelektől, s az ő elégedettségüktől kezdve a csapattársainkon át Istvánig mindent és mindenkit. Egymásért és nézeteinkért is ugyanúgy kell tartani a hátunkat, személyesen a vízparton és online, a social media felületeken egyaránt; cselekedeteink egy egész közösséget minősítenek. Ez, valamint az a tény, hogy az idei év első, nyolc éjszakás túrája egy számomra még teljesen ismeretlen, kb. 300 hektáros bányatavon, a gyékényesi Kotrón lesz, ahol azért csak-csak jó volna mutatni valamit, mentálisan kicsit zavart keltettek az erőben. :D Félreértés ne essék, sem István, sem más nem rakott rám terhet, senki nem támasztott felém semmiféle elvárást vagy követelményt, magyarán magamat helyeztem nyomás alá, totál fölöslegesen.

A Kotróra amúgy már évek óta vágytam, de mikor anno eljutottam oda, hogy oké, most már lassan lefoglalok egy 8-10 napot, beütött a krach és jó ideig nem volt világos, hogy mi is lesz a behúzós horgászattal Gyékényesen, így parkolópályára került ez a víz, egészen mostanáig. Barátom, Spengler Róbert javasolta a helyeket, ő és párja Rita már jó pár alkalommal horgásztak ezen a vízen, így tapasztalatból nem volt hiányuk, ellentétben velem, s emiatt a horgászhelyek kiválasztásában is teljesen Robira hagyatkoztam. Itt kicsit visszakanyarodva a bevezetésben írtakhoz, halkan azért megjegyezném, hogy Robit és Ritát is a Pistáék által megszervezett V.I.P pecák alkalmával ismertem meg. ;) Horgásztam én már mélyvízű (7-9 méter) víztározón, kisebb, vonóvederrel kotort, sekélyebb vizű-hínáros bányatavon, s Istvánéknak köszönhetően még egy hatalmas és ámulatba ejtő olaszországi gleccsertavon is, de ilyen volumenű bányatóhoz még nem volt szerencsém és, bár önbizalomból nincs hiányom, azért egy kis félsz mocorgott bennem.

A túrát amúgy családias körben szerveztük meg egymás közt, így engem jobbik felem/menyasszonyom, Adél kísért el, Robival és Ritával pedig eljött elsőosztályos kislányuk is, Réka. Ez a felállás nem volt újkeletű számunkra, mivel 2023 augusztusában ugyanígy horgásztunk a Közúti kettes tavon is, ezért nem okozott meglepetést Pipike (Réka) külön játszós-sátra sem a Barbie halmokkal, tollassal, labdával, de a játékon felül persze napiszinten megoldotta az iskolából kapott házifeladatokat, és odaadóan etetgette az egyik helyi hattyút is. Sőt, a túra első 2-3 napján még Rita testvére, az „idősebbik Réka” is velünk tartott, akinek nem szóltak időben, hogy itt sem hálózati áram, sem csapvíz nem lesz, de szerintem szuperül alkalmazkodott a helyzethez. :D

Érkezés napján késő délutánra megkerestük a jónak vélt szpotokat, én a biztonság kedvéért külön megkértem Robit, hogy egy 20 percre jöjjön be velem, hogy biztosan jók-e az elképzeléseim a helyekkel kapcsolatban, de szerencsére nagyban egyeztek a meglátásaink. Minden bójánál nagyméretű ólommal is tapogattunk, egy helyen sem a …

                                                                 --------- V.I.P TARTALOM ----------

Robi is és én is három szpotot kezdtünk el „előetetni” és három olyanhoz még az első napon behúztunk, melyek kellően távol estek ezektől, hogy még kapás-fárasztás esetén se zavarjuk meg a pihentetett helyek nyugalmát. Sajnos az időjárás az első négy nap során nem a mi oldalunkon állt, végig keleti és déli szelek váltották egymást és, bár még csak április végét írtuk, már a horgászat előtt brutális melegek uralkodtak, emiatt úgy véltük, a Hot Summer golyókkal gond nélkül operálhatunk. Ezzel a bojlival végeztük a kondicionálást, de a biztonság kedvéért Robi hozott magával az előző, rövidebb horgászataiból megmaradt Fish & Gammarus-t is, amiből én is kaptam pár maréknyit. Szombaton érkeztünk, de hétfőre már teljesen világossá vált, hogy bizony a Hot Summer alkalmazása még kissé korai, mivel egy 10 kiló körüli tövesemet leszámítva, a random szpotokról csak a Fish & Gammarus bojlival fogtunk pontyokat, s a víz is csupán a felszínen volt 15 fokos, lent, a 9-13 méteres mélységekben jóval hidegebb. Emiatt Istvánnál volt még egy remek körünk… Hétfőn késő délelőtt épp hívott minket, így szóltunk neki, hogy szeretnénk a partra kérni Fish bojlit, ám szerdán már munkaszüneti nap volt, ezért igen csisszesre sikerült a dolog, de kedden megérkezett a csomag a benzinkútra! Ezúton is köszönjük szépen a gyorsaságot és rugalmasságot Istvánnak és mindenkinek, akinek szerepe volt ebben!

Ezen a napon késő délután/kora este már a pihentetett helyekhez is behúztunk, de a kitartóan előnytelen időjárás miatt Robi az egyik ilyen szpotját még mellőzte, az előrejelzés ugyanis csütörtök délutántól mutatta a frontot északi széllel, ő arra tartogatta azt a helyet. Én pedig egy jó ideje szemeztem már egy oldalirányban kissé félreeső, kb. középtávon található résszel, amit többször át is radaroztam-tapogattam, majd H bójával megjelöltem, így azt a frissen szerzett Fish & Gammarus golyókkal elkezdtem kondicionálni.

Fogtunk egy-két pontyot az éjjel, de egyik sem került a partra, mert ránézésre sem Robi, sem én nem ítéltem meg a fogásainkat 10-12 kilósnál nagyobbnak. A jelenlegi helyzet amúgy az, és ezt a halőrökkel és helyi horgászokkal is kiveséztük, hogy mérhetetlenül éhesek a pontyok, mely egyrészt köszönhető a kevesebb horgásznak-kevesebb vízbe juttatott tápláléknak, valamint, a drasztikus elviteli korlátozások miatt jóval több kisebb ponty marad a vízben, és ez a két tényező bizony kihívás elé állítja a nagypontyhorgászokat. Azért az, hogy nincs annyi horgász és nem olcsókategóriás a foglalás pozitívum is, hisz így kevesebb a lerészegedni járó, halakkal kíméletesen bánni nem tudó személy; magyarán a nyugalmunk adott volt szerencsére. :)

Mivel az egyik helyről nem érkezett kapásom, és nem tudtam, esetleg aktív-e ott a törpe, így hát felnéztem a végszereléket, melynek eredményeképp most büszkén jelentem ki Nektek, hogy valószínűleg én vagyok az első csapattag, aki 72 órán keresztül sikeresen kondicionált, majd ki is fogott egy H bóját… :D

Csütörtökön aztán végre valahára tényleg elért minket a változás szele, megfordult a szélirány, komótosan érkeztek a zivatarfelhők is, az intenzív „hóesést”, melyet a nyárfaszöszök okoztak nap mint nap, felváltotta a heves szél és esőzés.

Ahogy az várható volt, sorra jelentkeztek a kapások, de ismételten csak „kisebbeket” fogtunk. Olyannyira, hogy nekem a legnagyobb orkánban-szakadó esőben egy 5 kiló körüli formát is sikerült megszákolni, fogalmazzunk úgy, hogy nem én voltam a legboldogabb pontyhorgász akkor, ráadásul ezt a halat még egy ugyanilyen követte órákkal később, csak az nem töves, hanem tükrös volt. Megesett ez már velem és gondolom másokkal is többször, a legjobban tán arra emlékszem, mikor anno Lőrintén egy markáns frontbetöréskor egymás után 4-5 darab 5-7 kilós pontyot fogtam, de aztán végül megnyugodtak a kis bajszosok. Ez a két kisponty után úgy véltem, ezt, az előzőekben is említett, félreeső szpotomat tovább etetem-pihentetem, mert valószínűleg a kicsik rohamában az eleség is megfogyatkozott odalent, így a csigaszemű hiába jár arra, nem lesz neki túl sok oka ott időzni. Úgyhogy ezt a helyet bizony csütörtök éjjeltől szombat estig nem zavartam, csak a bojlikat bejuttatni mentem a közelébe. A fronttal aztán Robi is behúzott az addig, tehát 120 órán keresztül kondicionált szpotjához, aminek péntek hajnalra meg is lett az eredménye!

A mérlegelőben Robi új egyéni rekordja, egy nettó 26 kilogrammos, álomszép tőponty pihent. Az örömünk, főképp az övé, leírhatatlan volt, de beszéljenek a képek.

Ha nem kapjuk meg A.S.A.P. a Fish & Gammarus bojlit, akkor erről a gyönyörű nagytestű pontyról bizony most nem tudnék Nektek sem írni, sem képeket közölni, úgyhogy Robi nevében is ismét köszönjük! A front elvonultával péntek reggelre a szélirány megint csak visszaállt a számunkra oly’ kedvezőtlen déli/nyugati irányúra, a közérzetem sem volt a toppon, mivel a kispontyok kapásai és az épp udvarló fülemülék egészéjjeles koncertje miatt kb. 3 órát aludtam, Robi aztán le is szúrt, hogy szedjem már össze magam. Végül pénteken az UNO kártyák mellett csak az evőeszközeinket fogtuk; Rita és esetenként Robi is fantasztikus főztökkel tömték a bendőinket, melyet nem tudunk Adéllal eléggé megköszönni; mikor ránk került a sor a „főzésben”, akkor a futárok örültek nagyon.

Egy-két darab 7-10 kiló körüli pontyot leszámítva a péntek éjjel is eseménytelenül telt, szombaton viszont volt mit, pontosabban kit/kiket várni, hiszen Livi és Máté jelezték, hogy meglátogatnának minket, s velük együtt jött édes egyetlen Rozikám is.

Liviék pár órát töltöttek el köreinkben, ebédeltünk, megbeszéltük az élet nagy dolgait, kutyáztunk kicsit, aztán tovább kellett indulniuk, köszönjük még egyszer a látogatást! Ekkorra már amúgy ismét visszatért az északi szél és nem sokkal Mátéék távozását követően Robinak kapása lett egy olyan helyről, ahonnan eddig mindig fogott, de csak a 7-10 kiló közötti pontyokból. Most viszont megtört a jég és beérett a munka, a folyamatos vízreszállás-fárasztás-zsinórkampózás gyümölcse, mert Robi egy 18.5 kilogrammos tőponttyal érkezett a partra, amit azonnal fényképeztünk is, mely folyamathoz Pipike is nagy erőkkel becsatlakozott.

A fényképezés után én is visszahúztam arra a helyre, melyről a két kicsi, 5 kilós pontyot fogtam még a csütörtök éjjeli frontban, hisz ennél többet már nem tudtam várni-pihentetni, szombat este volt és másnap már indulnunk kellett haza. Az utolsó éjjelben mindig van valami, legalábbis nekem minduntalan tud egy kis lökést adni és valamelyest megnyugtató is egyben. Lefeküdtünk aludni, majd éjjel kettő óra körül ébresztett a vevőegység tompa dalolása, jelezvén, hogy a „kispontyos” szpotomat már méterekre elhagyta a végszerelékem, így pattantam is a csónakba és indultam fárasztani. Szélcsend és egyben csend is volt, még a fülemülék sem daloltak, tükörvízen siettem felvenni a kontaktot a hallal. Éreztem, hogy most nincs az a tipikus „bólogatás” és hirtelen mozdulatok, kezdtem örülni. Tíz percen át a halból semmit sem láttam, csak a szépen megkomponált huzavona zajlott kettőnk között, majd végre kicsit feljebb jött, s a következő 5 percben már a hátát-fejét is meg-megpillanthattam, de még nem tudtam megsaccolni, mekkora lehet. Még öt perc eltelt, így végül 20 percnyi megfontolt fárasztást követően megmeríthettem egy csodás, erőtől duzzadó, a fogságot nem igazán kedvelő tőpontyot, tökéletes horogakadással, seb és roncsolásmentesen. Horogszabadításkor már tisztán látható-érezhető volt, hogy ő bizony nem egy ifjonc, én 20 kiló körülire tippeltem a tömegét. Mikor kiértem vele a stéghez, Robi már várt, mert felkelt arra, hogy kitörök a sátorból. Mutattam is neki a pontyot rögvest és ő is 20 körülire mondta, úgyhogy mértük is: nettó 17,6 kg. Ezt egyikünk sem hitte el, ezért Robi hozta a saját mérlegét, de ismét nettó 17,6 kilót mértünk. Sebaj, nem érdekeltek annyira itt már a számok, egy gyönyörű tőpontyot foghattam, pontosabban a rég áhított, első 15 kilogramm feletti halamat a hatalmas Kotróból, egy borzasztóan élménydús fárasztás után, úgyhogy az öröm így is határtalan volt, csak megtört a jég!

Úgy gondolom, hogy Robi egy remek túrát tudhat maga mögött és nekem sem lehet okom panaszra. Nyilván mindig bízik az ember egy húsz felettiben, de a reális célom így elsőre, ilyen időszakban egyáltalán a tapasztalatszerzés volt ezen vízen és egy 15 kiló körüli ponty megfogása, s ez bőven megadatott. A Fish & Gammarus és a türelmünk is bizonyított, hiszen hiába fogtunk a nemkívánatos 7-10 kilósokból, annak is örülnünk kell, hogy azokból nem fogtuk magunkat rogyásig és ugyebár, ez a bojli még pont egy attraktívabb fajta... A Hot Summer ideje ezen a horgászaton még nem jött el, de a nyár vége felé visszatérünk, és akkor már csak az kerül bevetésre. Utoljára még egyszer szeretném kihangsúlyozni azt, ami szerintem sok bojligyártó esetében elvárhatatlan lenne, hogy a gyorsreagálású csaliküldésnek köszönhetően juthattunk el ehhez az eredményhez, mivel összesen két, 10-12 kilós pontyot fogtunk Hot Summer-rel, igaz, nem is erőltettük nagyon. Minden más uszonyos, köztük ez a három nagy is a Fish & Gammarus bojlira csábult el.

Köszönjük szépen, találkozzunk a vízparton!

Nyerges Balázs