ÜDVÖZLI ÖNT AZ AIM ANGLING All for your aim
Egy rövid három napos túrán vettünk részt szeptember elején a tatai Derítő-tavon. Az előzetes informálódás után láttam, hogy nem lesz könnyű terep, hiszen nagyon közel vannak egymáshoz a faházak és a tó tele van akadókkal.
Megérkezést követően gyorsan szembesültünk, hogy a vártnál is keményebb a helyzet. :D
A stégek között konkrétan 1 méter távolság van és ameddig a szem ellát mindenhonnan botok vettek körül minket. A dolog szépsége még ezen felül, hogy mindenki elektromos kapásjelzővel ült le dévérezni, úgyhogy óriási kedvvel kezdtünk neki a túrának.
Az első 24 óra nem volt túl eredményes, hiszen több halvesztésünk volt az akadók miatt, de szerencsére kitartóak voltunk és bíztunk a helyekben és a csaliban. Este arra lettünk figyelmesek, hogy mindenki hazament, ami adott egy plusz motivációt, hiszen csendes és nyugodt körülmények között folytathattuk az utolsó éjszakát.
A hirtelen betörő hidegfront meghozta a várt eredményt és egyből fogtunk 1 db 14 és 2 db 15,60 - 15,80 kiló között pontyot.
Az utolsó reggelen sikerült megkoronázni a túrát nekem egy 18, a cimborámnak pedig egy 16 kg-os fogással, így a végére mindenki elégedetten kezdhette meg a pakolást.
Köszönjük Pistinek és az egész csapatnak az új csalikat, amik természetesen most is hozták a kötelezőt. :)
Üdvözlettel,
Büki Bence
Címkék: Horgászat Bojli aimangling
Barátommal Gergővel nagy fába vágtuk a fejszénket. Ha fogunk akár 1db "konyhai" méret feletti halat, már megérte az egész…így indultunk...
Kubovics István, 4 napja
Az idei első horgásztúrámat a Szűcsi Völgy tóra terveztem. Hosszabb kihagyás után, ismeretlen helyre és számomra új, általam még nem...
Mészáros Gyula, 10 hónapja
Az idei szezonom mondhatni nehezen indult, mostanra viszont a lehető legjobban alakul a Ráckevei-Dunán.
Makács Adrián, 2 hete