ÜDVÖZLI ÖNT AZ AIM ANGLING All for your aim
Három év kihagyás után, idén november közepén ismét Merenyét vettük célba.
Jó érzésekkel vágtunk neki a túrának. Célom egy 15 kg feletti ponty megfogása volt, ami eddig még sajnos nem jött össze Merenyén. Az idő és a légnyomás sem kedvezett nekünk, de bíztunk a helyekben és a csaliban.
A kitűzött célomat sikerült elérnem, több kapás után az utolsó 24 órában megérkezett az első 15 kg feletti pontyom, egy 17 kg-os tükrös személyében, majd este követte egy 24 kg-os és egy 19 kg-os társa.
Ez az eredmény minden várakozásomat felülmúlta.
Köszönöm a csalit!
Köszönettel és tisztelettel,
Bojtár Krisztián
Címkék: Horgászat Bojli 20+ aimangling
A gyöngyösi Workshop igazán meghatározó élményt jelentett számomra és úgy tűnik, hogy végre sikerült kibogozni az elmúlt négy év horgászati...
Szabados Bence, 1 hete
Egy szezonkezdő rapid, 48 órás horgászatra érkeztem március végén a Pazonyi Horgásztanyára, ami teljesen ismeretlen volt számomra.
Kecskeméti Dénes, 2 hónapja
2023-ban elhatároztuk, hogy eljött az ideje, hogy a Balatonon horgásszunk. Le is foglaltuk a helyet, majd jött a készülődés időszaka,...
Szaniszló Ferenc, 1 éve